Ötven kilométerről is látni lehet a világ legnagyobb karácsonyfáját

750 méter magas és 450 méter széles.

Az olaszországi Gubbio városában 1981 óta, azaz közel 40 éve minden évben megjelenik egy több száz, ha nem több ezer égőből megformált hatalmas karácsonyfa a Mount Ingino hegységen. A 750 méter magas és 450 méter széles karácsonyfa-installációt a világ legnagyobb karácsonyfájának tartják (1991-ben még a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült), amelyet állítólag még 50 kilométer távolságból is lehet látni (jellemzően január első hetéig).

Hát, igen
erdekesvilag.hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek