Karácsonyi beszédet mond Sulyok Tamás köztársasági elnök december 26-án, karácsony másnapján

Korábban még sosem történt olyan, amire a köztársasági elnök csütörtök este készül.

Karácsonyi beszédet mond Sulyok Tamás köztársasági elnök december 26-án, karácsony másnapján. Az államfő ünnepi üzenetét csütörtökön 18 órától közvetíti az M1 és a Duna tv, valamint hallgatható lesz a Kossuth rádióban is – írja az Index.

Ez azért is különleges, mert eddig a köztársasági elnökök szilveszterkor igen, karácsonykor azonban még nem tartottak hasonló ünnepi köszöntőt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek