Szombathelyi karate sikerek

Öt aranyat, négy ezüstöt hoztak el a „Leo” Karate-do SE versenyzői Dunakilitiről.

A hétvégén rendezték meg Dunakilitin a Karácsony Kupa elnevezésű nyílt meghívásos karate versenyt, melyen Vas megyét a „Leo” Karate-do SE képviselte hét fővel.

Czinder Levente Kata (formagyakorlat) versenyszámban negyedik helyen zárt. Takács Róbert Kata (formagyakorlat) és kumite (küzdelem) versenyszámban is ezüstérmet szerzett. Tóth Anna formagyakorlatban második lett, míg küzdelemben aranyérmet nyert. Czeglédi Dániel formagyakorlatban aranyérmes lett, míg küzdelemben bronzérmes, az open kumite (küzdelem) versenyszámban pedig, ahol kortól és nemtől függetlenül mindenki indulhatott, negyedik lett.

Nárai László Kata versenyszámban harmadik lett, míg küzdelemben első, az open kategóriában pedig harmadik. Németh Zsuzsanna csak open kumite (küzdelem) versenyszámban indult, ahol aranyérmet szerzett. Gál Enikő formagyakorlat versenyszámban aranyérmes lett, míg open kategóriában ezüstérmet szerzett.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport