"A mai nappal felmentettem a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatóját, Guller Zoltánt" - írja kedd délutáni Facebook-posztjában Kármán András pénzügyminiszter.
Közlése szerint az állami lottótársaság ügyeit - átmenetileg - a gazdasági igazgató, Pozsgai Balázs Attila látja el.
A Telex emlékeztetett, Gullert - aki 2016-ban lett a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója, majd Igazgatóságának elnöke - tavaly tavasszal nevezte ki Nagy Márton akkori gazdasági miniszter a Szerencsejáték Zrt. élére. A céget Guller előtt Mager Andrea vezette, ő korábban a nemzeti vagyonért felelős tárca nélküli miniszter volt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!