Kásler Miklós: meghatározó hetek állnak előttünk

Meghatározó hetek állnak előttünk a koronavírus-járvány alakulása szempontjából - írta az emberi erőforrások minisztere vasárnap a Facebook-oldalán.

Kásler Miklós közölte, Portugália, Csehország és Szlovákia már rendkívül nehéz helyzetbe került a járvány harmadik hulláma, illetve a különböző vírusmutációk miatt.

A szigorú korlátozások ellenére is emelkedő járványügyi adatok azonban hazánkban is figyelmeztető jelként szolgálnak - fogalmazott. Három hónapnyi bezárkózás után mostanra sokakban megfogalmazódott az ország újranyitásának igénye - írta.

A lazítások elsődleges feltétele viszont a nagyarányú átoltottság. Ehhez már öt, a magyar szakemberek által engedélyezett koronavírus elleni vakcina áll rendelkezésre, és eddig több mint 700 ezer ember számára elegendő oltóanyag érkezett Magyarországra belőlük - fűzte hozzá.

Kásler Miklós kiemelte: a legfontosabb, hogy mindenki őrizze meg fegyelmezettségét és bízzon a tudósok, szakemberek döntéseiben a vakcinák kérdésében. "A gazdasági és politikai érdekből történő hangulatkeltéssel szemben pedig éljünk az oltások lehetőségével" - kérte.

MTI


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek