Bekábszizott és Kasszás Erzsinek érezte megát egy fiatal férfi egy pesti boltban

Megtapsolták, aztán bevitték a detoxba.

"Fiatal férfihez kérték a mentők segítségét a múlt héten. Egy élelmiszerbolti árufeltöltőként dolgozó férfi ordítva énekelte a reklámokból jól ismert Kasszás Erzsi slágerét, majd annak teljes koreográfiáját is bemutatta a boltban döbbenten vásárló közönségnek. A mentők hamar a helyszínre értek, így maguk is megszemlélhették a különös produkciót.

Az önjelölt előadó teljesen önkívületi állapotba került, így félő volt, hogy kárt tesz magában vagy környezetében. A rutinos mentőtisztnek köszönhetően némi beszélgetés után abbamaradt a performansz, amit szó szerint, tapssal és ovációval jutalmaztak a zavart férfi szemlélői. A férfi elmondta, hogy tudatmódosítószert fogyasztott ez okozhatja a zavartságot.

Nem meglepő, hogy a rendkívüli felszabadultságát pillanatok alatt halálfélelem és szorongás váltotta fel. Bajtársaink bár megnyugtatták a férfit, mégis csak hosszas beszélgetés után tudták rávenni a gyógykezelésre. Végül rendőri kísérettel szállították ellátás után toxikológiai osztályra a szerencsétlenül járt fiatalt.

Mielőbbi felépülést kívánunk!

Az Országos Mentőszolgálat osztotta meg ezt a történetet Facebook oldalukon.

Országos Mentőszolgálat

TÁNCOLT ÉS ÉNEKELT A KÖZÉRTBEN ״KASSZÁS ERZSI״. MENTŐK VETTÉK KEZELÉSBE. Fiatal férfihez kérték a mentők segítségét a múlt héten. Egy élelmiszerbolti árufeltöltőként dolgozó férfi ordítva énekelte a...

És itt a reklám, ami a előadás alapja volt:

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű