Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Nagy videóösszefoglaló a doni emléktúráról

Ötven kilométert meneteltek a német, olasz, magyar katonák és hagyományőrzők. Új videónkban a szombathelyi eseményeket is összefoglaljuk.

Frissítés: 2014.01.25.

Videóösszefoglalót készítettünk az emléktúra szombathelyi eseményeiről. Ebéd az Árkádiánál, német és olasz katonák koszorúkat helyeztek el a katonai temető német parcellájában, majd az egész csapat végigmasírozott Oladtól a székesegyházig, ahol dr. Veres András püspök tartott szentmisét. Videónk zenéjét az MH Légierő Zenekar játszotta, a vonulás alatt.

Frissítés: 2014.01.24.

Bevált az előrejelzés, télies időjárásban kezdték meg hosszú menetelésüket a 14. Doni Hősök Emléktúra szép számú német, olasz és magyar résztvevői. Balogunyomból Jákra kísértük a katonákat és most Olvasóink is betekintést nyerhetnek a túra néhány mozzanatába.

A katonák és a hagyományőrzők három nap alatt 50 kilométert küzdenek le és ezalatt gyertyát gyújtanak több település hősi emlékművénél. Jákon sok kisdiák is várta a nem hétköznapi csapatot és ott voltak a megemlékezésen is.

14. Doni Hősök Emléktúra - Balogunyomtól Jákig tartó szakasz
14. Doni Hősök Emléktúra - Balogunyomtól Jákig tartó szakasz
Tánczos Mihály

Korábban írtuk

Délután masíroztak be a 14. Doni Hősök Emléktúra hagyományőrzői a balogunyomi templom mellett található hősi emlékműhöz, ahol a Himnusz eléneklése után először Németh Ottó polgármester beszélt, majd Jásdi Balázs, a HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály munkatársa szólt a megjelentekhez, dr. Hende Csaba képviseletében.

Videónkban mindkét beszéd meghallgatható. A hagyományőrzők pénteken reggel hét órakor indulnak gyalog Jákra, majd onnan a tervek szerint 9 órakor tovább mennek Pornóapátiba. 13.30-ra érkeznek Horvátlövőre, ahonnan ebéd után Vaskeresztesre, végül Felsőcsatárra tartanak. A menetoszlop terepen és műúton is halad majd.

14. Doni Hősök Emléktúra - Balogunyomi állomás
14. Doni Hősök Emléktúra - Balogunyomi állomás
Tánczos Mihály

Szombaton reggel Nardára tart a csapat, majd Dozmat előtt a huszárok lecsatlakoznak a menetoszlopról és átlovagolnak Bucsura, ahol gyertyát gyújtanak a helyi emlékműnél. Torony és Sé emlékműveinek megkoszorúzása után Szombathelyre érkeznek a hagyományőrző katonák. A Csónakázó tó mellett haladnak el. A német katonák innen gépjárművel mennek a német katonai parcellához, míg egy másik hagyományőrző csapat a szombathelyi vasútállomáson gyújt gyertyát a Doni Hadsereg frontra szállításának emléket állító táblánál .

14. Doni Hősök Emléktúra - Balogunyomi állomás
14. Doni Hősök Emléktúra - Balogunyomi állomás
Tánczos Mihály

A szombathelyiek számára a leglátványosabb programnak a szombat 15 órára tervezett bevonulás ígérkezik a székesegyházhoz, ahol a túra teljes állománya felsorakozik, majd dr. Veres András püspök misét celebrál. A ceremónián részt vesz az MH Légierő Zenekar is.

14. Doni Hősök Emléktúra - Balogunyomi állomás
14. Doni Hősök Emléktúra - Balogunyomi állomás
Tánczos Mihály

A meteorológiai előrejelzés szerint péntek délelőttől igazi téli időre lehet számítani Vas megyében, havazással, hófúvással, mínuszokkal, a katonák azonban - elmondásuk alapján - jobban örülnek ennek, mint ha melegben kellene masírozniuk.

Kedves Olvasó!

Hangot szeretnénk adni nektek! Kérjük, segítsetek nekünk abban, hogy elindítsuk új stúdiónkat, és hogy minél több beszélgetést és videót készíthessünk veletek, nektek!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet