Kátyú vágta ki egy Opel abroncsait Szombathely határában

Mások is pórul jártak.

A 87-es főút felé haladt a Bogáti úton egy Opel személyautó vasárnap este. A várost elhagyva egy jobbra ívelő kanyarban az autó egy nagy kátyúba futott.

TM/Nyugat.hu

Az úthiba a felezővonalnál található.

TM/Nyugat.hu

A sofőr elmondása alapján egy másik jármű mögött haladt, esélye sem volt időben észlelni a nagy kátyút.

TM/Nyugat.hu

Az Opel bal első és bal hátsó abroncsa kiszakadt, de a helyszínen csak az egyik defektes kereket tudták kicserélni, mivel az egyik kerékcsavart nem tudták kilazítani.

TM/Nyugat.hu

A sofőr az esetet és a kátyút bejelentette a 112-es segélyhívószámon, miután egy másik jármű is megállt mellette és annak a vezetője elmondta, hogy ő reggel kapott defektet ennél a kátyúnál.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló