Eddig tisztázatlan körülmények között koccant egymásnak egy Kawasaki motor és egy Ford személyautó Szombathelyen a Szent Márton úton, a Zanat felé vezető oldalon. A motoros és a Ford sofőrje is máshogy emlékszik a történtekre.
A Ford sofőrje kérdésünkre elmondta, hogy korábban már megelőzte a motorost, aki szerinte ezt nem tudta megemészteni, ezért sávon belül visszaelőzte és a következő lámpánál hirtelen állt meg előtte és ütköztek. A sáv belső oldalán lassan haladó motorosnak az autós pedig neki koccant, az autó bal első lökhárítóján keletkezett sérülés.
A motoros elmondása szerint az előző jelző lámpánál a belső sávban állt másodikként és úgy döntött, hogy kisorol jobbra, ezt meg is tette, de nem haladt gyorsan, mivel tudta, hogy a következő lámpa akkor lesz zöld, ha lassan hajt. A lámpa még nem lett zöld ezért megállt, az autós pedig nekihajtott. A kisebb ütközéstől a motor elődőlt, a motoros nem esett a földre, talpra érkezett.
A balesetben senki sem sérült meg, a rendőrök a helyszínelés idejére a Szent Márton út Zanat felé vezető oldalán a belső sávot lezárták.