Harrach Péter, a párt frakcióvezetője saját fiát alkalmazta titkárként – írja a Blikk. A lap kérdésére Harrach azt mondta, ebben nincs semmi különleges, hiszen a parlamenti titkári állás bizalmi pozíció, és az ember legjobban saját rokonában bízik meg. A törvény egyébként nem tiltja a saját rokon foglalkoztatását.
Nettó 85 ezret keresnek
A parlamenti titkárokkal egyébként az országgyűlés köt szerződést, havi bruttó 130 ezer forintos bérüket közpénzből fizetik, és köztisztviselőnek minősülnek. A KDNP frakcióból kilencen alkalmazzák saját rokonukat, van, aki a gyermeküket, van, aki a feleségét.
Köztük van Básthy Tamás Vas megye 3. választókerületében szerzett egyéni mandátumot, ő a saját fiát vette fel titkárként. A Blikk kérdésére elmondta, a fia a nap 24 órájában rendelkezésére áll, segít abban, hogy a választókerület 63 településével kapcsolatot tartson. Hozzátette, ha nem a fia lenne, akkor is őt választotta volna erre a feladatra.
Az országgyűlési képviselők egyébként általában pártjuk feltörekvő, ifjú tehetségeiből választják titkárukat, ezzel céljuk az is, hogy a fiatalok gyakorlatot szerezzenek a nagypolitikában.
Feltörekvő ifjakat alkalmaznak…
A szombathelyi országgyűlési képviselők is így tettek. Puskás Tivadar (KDNP) parlamenti titkára Szakály Gábor, aki egyébként a szombathelyi önkormányzat tanácsnoka és a közgyűlés Fidesz-KDNP frakciójának vezetője. Hende Csaba honvédelmi miniszter (Fidesz) Pap Hunort választotta parlamenti munkatársául, aki „civilben” a Savaria Városfejlesztési Kft. ügyvezetője.
Ipkovich György (MSZP) is pártjából választott, titkára Oroszvári Péter, aki az előző ciklusban városi képviselő volt Szombathelyen, tavaly tavaszal Vas megye 5. választókerületében volt az MSZP országgyűlési képviselőjelöltje. Nemény Andrásnak (MSZP) nincs titkára. Mint mondta, az MSZP többi, országos listáról bekerült képviselőjéhez hasonlóan lemondott erről a keretről, és azt a frakciónak adta át, a frakció pedig szakértőket alkalmaz az így befolyt pénzből.