A balesetről korábban részletesen
Háromgyerekes apa a kemenesmihályfai baleset áldozata - Mazda hajtott a Bakony IC elé 2021. October 07. 16:34 beszámoltunk.
A Mazda egy fénysorompóval biztosított vasúti átkelőbe hajtott be. Az elsődleges információk alapján a jelzőlámpa pirosan villogott.
A személyautó oldalába a menetirány szerinti jobb oldalról belehajtott az adott szakaszon nagy sebességgel közlekedő Bakony InterCity. Az autó vezetője azonnal meghalt. A vonaton senki sem sérült meg.
Több olvasónk is jelezte, hogy a híradókban mutatták a Mazda műszerfalát, amin 90 km/óra körüli sebességnél áll a mutató. Ismét jelezzük, hogy ez nem mérvadó, a műszer mutatója nem feltétlenül az ütközéskori értéken áll meg, hanem ki is lendülhet. (Lásd ebben az esetben a fordulatszámmérőt, ami végállásig csapódott.)
Információnk szerint a Mazda mozgásban volt az ütközés előtti pillanatban, nem pedig állt a sínen, ahogyan azt állította valaki az ország másik feléből.
(Azt a cikkünk alatt, Facebook-on megjelent sejtetést, miszerint a műszer mutatóját hasonló eseteknél több alkalommal is újságírók tolták feljebb, csak hogy többet mutasson, az országban dolgozó kollégáink nevében is visszautasítjuk. A sajtó a helyszíni szemle végén mehet a roncsok közelébe, miután a helyszínelő, az igazságügyi szakértő, a vasúti balesetvizsgáló stb. rögzítette (pl. lefotózta) a nyomokat. Így bármilyen utólagos manipuláció nagyon gyorsan kiderülne.)