Kényszerleszállást hajtott végre egy kisrepülő Borsodban

Kényszerleszállást hajtott végre egy kisrepülő Borsod-Abaúj-Zemplénben szombaton délelőtt. Az ultrakönnyű kisgépen két ember utazott, a pilóta könnyebben megsérült - mondta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek. Szabó Csilla közölte: a kisgép Miskolcról szállt fel, a pilóta Tiszalúc közelében érezte, hogy valami probléma van a járművel, emiatt a település külterületén, egy szántóföldön landolt. A pilóta nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.

Képünk illusztráció
Mészáros Zsolt

Dojcsák Dávid, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek azt mondta: a kisrepülő kormányműve hibásodott meg, ezért kellett azonnal leszállnia. A balesethez Szerencsről, Miskolcról és Tiszaújvárosból is érkeztek hivatásos tűzoltók, akik megkezdték a kisgép műszaki mentését.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek