Fodor Gábor, a Fidesz alapítója, egykori SZDSZ-es politikus a Blikknek nosztalgiázott arról, hogy milyen munkákat végeztek a Bibó István Szakkollégiumban tanuló társaival még az egyetemi évek alatt.
„Egy időben takarítást is vállaltunk (Orbán) Viktorral, Lévai Anikóval, Szájer Józsival, Handó Tündével, Molnár Péterrel, Völner Palival és első feleségemmel, Honecz Ágival, mások pedig idős bácsiknak és néniknek vásároltak be. Újságban adták fel a hirdetéseket, írtak nekünk listát, mi pedig a boltban megvettünk mindent és elvittük nekik. De Viktor a csirkepakolást szerette a legjobban” – idézte fel a miniszterelnökről Fodor Gábor.
A lap megkereste a kormányfőt, Orbán Viktor pedig megerősítette, hogy valóban egy csirketelepen dolgoztak.
„Egy Budapest határában lévő csirketelepen melóztunk éjszakánként, a hizlalási szakasz végén kellett kiüríteni a ketreceket és kamionokra pakolni a szárnyasokat. A feladat igazi csapatmunka volt: a lányok hármasával összefogták a lábuknál a csirkéket és ezt átadták a következő csapatnak, ebben voltam én is. Mi átvittük a jószágokat a »hosszúpuskáknak«, azaz a Fodor–Áder–Völner hármasnak, akik magasságuknak köszönhetően könnyebben feltették a kamion platójára az állatokat. Kezdő egyetemisták voltunk, ráadásul remekül fizetett, 1000 forintot kaptunk egy éjszakára. Reggel mentünk be az egyetemre, de előtte mindig beugrottunk hajnalban a Móricz Zsigmond körtéri tálcás kifőzdébe, a Lordok Házába, ahol remek szendvicsek és főzelékek voltak. De ha már az alkalmi munkáknál tartunk, dolgoztam egy nyomdában is Kövér Lászlóval, ahol az akkori népszerű újság, a Sportfogadás című lap kötegelt példányait pakoltuk” – mondta Orbán Viktor.