A Vörösmarty Mihály utcában akart áthaladni a kijelölt kerékpárúton egy biciklis, a Horváth Boldizsár körúti körforgalom előtt. A kétkerekűn közlekedő férfi nem vette figyelembe az elsőbbségadás kötelező táblát és a 11-es Huszár út felé közlekedő személyautó elütötte. A kerékpáros könnyebb sérüléseket szenvedett.
Rosszabbul járt az a szintén kerékpáros férfi, akit ezzel egy időben ütött el egy segédmotor-kerékpár a Paragvári - Szűrcsapó utak kereszteződésében. A kerékpáros a Szűrcsapó utcából akart balra kanyarodni és amikor a védett Paragvári úton érkező teherautó jobbra kanyarodott, akkor a kerékpáros ezt kihasználva megkezdte a menővert. Nem számolt azonban a teherautó mellett elhaladó motorral, ami elütötte. A kerékpáros nyolc napon túl gyógyuló fejsérüléseket szenvedett.
Kőszegen a Hunyadi utca irányából a Temető utca irányába haladt egy robogós, amikor az egyik ház gépkocsibeállójából elé tolatott egy személyautó. A robogós az ütközést már nem tudta elkerülni, a motor a kocsi jobb hátuljába csapódott. A robogós az ütközés következtében eszméletét vesztette, később jobb térdét és gerincét fájlalta. A mentők a sérültet kórházba szállították, úgy tudjuk, súlyos sérüléseket szenvedett.
Csepregen egy idős férfi kanyarodott figyelmetlenül kerekesszékével. Autó elé került, ami elütötte. Az idős férfi délután már elhagyhatta a kórházat.
Délután a Hunyadi utcában gázolt személyautó kerékpárost. Itt a kétkerekű volt a vétlen a balesetben. Az autó vezetője lapunknak elmondta, másodikként szeretett volna balra fordulni a Hunyadi útra. Amikor az előtte álló kocsi elindult ő is körülnézett, de nem látta a biciklist és elütötte. Az autóvezető nagyon sajnálja a történteket és reméli, a kerékpáros nem sérült meg súlyosan.
Kedden késő délután az Ipari út - 87-es főút kereszteződéséhez is mehettek a helyszínelők, ahol egy motorkerékpáros tért le az útról és a töltésen lecsúszva bokros területen állt meg. A Zanati hídról lehajtó motorost nem csak a lenyugvó nap vakította el, de egy úthibára is ráhajtott, amitől a motorja kereke szitálni kezdett, majd padkára hajtott és elesett. Úgy tudjuk, könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet, a motor azonban összetört.
Az, hogy a motoros csak könnyebben sérült nagyban köszönhető a férfi megfelelő, protektoros védőruházatának. Enélkül nem úszta volna meg ennyivel a férfi.