Harminc kilométeres kerítést építenek az osztrák-magyar határon

Méghozzá másfél hónapon belül, Burgenlandnál - állítólag.

Legkésőbb május végéig kerítést építenek az osztrák-magyar határszakaszokon Nicklesdorf (Miklóshalma) és Heilogenkreuz (Rábakeresztúr) településeknél. - jelent meg a Kurier napilapban.

Az osztrák napilap kormányértesülésekre hivatkozva írta, hogy menekülteket átléptető rendszert vezetnének be, a már melített szakaszokon harminc kilométer hosszan kerítést építenének. Azonban az értesülésekre reagálva a belügyi tárca szóvivője szerint még nem született döntés az ügyben.

Bonyhádi Zoltán

Az osztrák belügyminiszter rádiónyilatkozatában elmondta, hogy Ausztria felkészül a lehetséges új migrációs útvonalakra, így a következő hetekben a rendőrség az ország keleti felére, a magyar-osztrák határ burgenlandi részére fog összpontosítani. Jelenleg is végeznek szúrópróba szerű ellenőrzéseket.

via: index.hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet