Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Késsel támadt egy utas a taxisra

Többször megszúrta és meg is vágta.

Egy 33 éves férfi tavaly májusban a IX. kerületben leintett egy taxit, majd a XX. kerület, Ady Endre térre vitette magát.

Az utas minden előzmény nélkül – megragadta a sértett ingének nyakát, annál fogva hátra húzta őt, majd a másik kezében lévő késsel többször megszúrta, illetve megvágta - írja az Ügyészség .

A taxis nagy sebességgel kezdett vezetni, és éles kanyarokat tett. Így próbált védekezni. A manőverek miatt a hátsó ülésen ülő férfi eldőlt, de felült, és tovább szurkálta a sofőrt. A gépkocsi a XX. kerület Ady Endre térnél lefulladt.

A vádlott ekkor a sértett értékeit követelte, aki átadta a pénztárcáját, majd elmenekült.

A vádlott jelenleg letartóztatásban van.

Figyelemmel a férfi erőszakos többszörös visszaesői minőségére, a törvény a bűncselekményt – kötelezően – életfogytig tartó szabadságvesztéssel bünteti.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek

Tovább az oldalra