Két kábítószer-kereskedőt is elkaptak a vasi rendőrök a közelmúltban - írja a police.hu.
Emlékeztettek, tavaly júniusban
Kilenc drogfogyasztót és két terjesztőt fogtak el egy nap alatt Vas megyében 2025. July 03. 10:02 egy nap alatt több helyszínen is razziáztak a vasi és kőszegi rendőrök. A kőszegi eljárásban összesen hét fogyasztót és két kereskedőt azonosítottak a nyomozók.
Az egyik 27 éves kőszegi terjesztő ellen idén januárban adott ki körözést a Kőszegi Rendőrkapitányság, majd februárban Fertőszéplakon fogták el a vasi rendőrök. Az akkori tartózkodási helyén kb. 120 gr kábítószergyanús anyagot, a drog porciózásához szükséges eszközöket és mobiltelefont is lefoglaltak a nyomozók. A drogteszt számos hatóanyagra pozitív jelzést mutatott a férfinál. A férfit a nyomozók kábítószer-kereskedelem bűntette és kábítószer birtoklása vétség miatt gyanúsítottként kihallgatták.
Egy másik, 28 éves kőszegi terjesztőt szintén idén februárban állítottak elő a rendőrök, neki is pozitív lett a drogtesztje, és szintén foglaltak le tőle kábítószergyanús anyagot. Kihallgatása során beismerő vallomást tett. Vele szemben kábítószer kereskedelem bűntette és kábítószer birtoklása vétség miatt indult eljárás.
A nyomozók megállapították, hogy a férfi tavaly decembertől egy szálláshely-szolgáltató üzlettől bérelt helyiségben terjesztette a drogot zalai és vasi vevőinek.
A Kőszegi Rendőrkapitányság közigazgatási eljárást indított a szálláshely-szolgáltató üzlettel szemben, amelyet illegális drogkereskedelemre is használtak, és február 23-án a szálláshely ideiglenes bezáratásáról határozott három hónapra.