Két év börtön lett abból, hogy a férfi fizette ki a sárvári hotelszobát

Két alatt meglehetősen elromlott a Vas megyei pár házassága.

A Sárvári Járásbíróság egy rendbeli felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás bűntettének kísérlete, egy rendbeli testi sértés vétségével, és becsületsértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette miatt halmazati büntetésül kettő év végrehajtandó börtönre ítélt egy büntetett előéletű férfit, kötelezte továbbá 264 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére - közölte a Szombathelyi Törvényszék.

Két év alatt a tettlegességig romlott a házasságuk

A vádlott és a sértett 2017-ben kötött házassága megromlott, köztük gyakorivá váltak a veszekedések. Ezek során a férfi többször tettlegesen is bántalmazta feleségét. Így például 2019 májusában találkozott a nővel egy sárvári ingatlanban, ahol szóváltásba keveredtek, amely végül ismét tettlegességbe torkollott, annak során pedig a férfi megragadta és a földre szorította, aki próbálva menekülni a vádlott szorításából megharapta a férfi kezét, aki a még földön fekvő nőt fejbe rúgta, majd miután felkelt, a egymást ráncigálták és a férfi fejbe ütötte a sértettet.

De nem sokkal később ismét találkoztak

A vádlott és a sértett – megromlott kapcsolatuk ellenére – 2019. július 7-én ismét találkoztak egymással Sárváron.

Mivel a sértettnek nem volt hol aludnia, a sértett és a vádlott aznap kivett egy hotelszobát Sárváron, ahol két éjszakát töltöttek együtt. A két éjszaka árát, 39 ezer forintot, másnap a vádlott fizette ki, majd 2019. július 9-én reggel mindketten távoztak a szállodából, a sértett pedig az esti órákban visszament busszal édesanyja Vas megyei otthonába.

Aztán előkerült a fejsze

Másnap a férfi telefonon hívogatni kezdte a nőt, majd a déli órákban megjelent a nőt tartózkodási helyén, ahol a retesszel bezárt kaput kinyitotta és bement az udvarra, majd szidalmazni kezdte a sértettet, aki az udvaron található műhelyben bújt el.

Mivel a vádlott a sértettet nem találta, távozott az udvarból.

A férfi ezt követően azonban rövid időn belül visszatért, és ismét bement az udvarba, a sértett pedig akkor már az udvaron ült egy fotelben, a visszatérő vádlott pedig ismét szidalmazni kezdte, majd a fáskamra mellett leállított fejszét a kezébe vette és azt lefelé tartva lóbálni kezdte, majd azért, hogy "a jogosnak vélt vagyoni igényének érvényt szerezzen", megfenyegette a sértettet azzal, hogy

„szétüti”, „levágja a fejét”, „szétrugdossa”, „megöli”, ha nem adja vissza azt a pénzt, amit a vádlott a két éjszakáért fizetett a sárvári hotelben.

A sértett eközben felugrott a fotelból és rákiabált a vádlottra, hogy távozzon az udvarból, és közölte vele, hogy kihívja a rendőrséget, majd tárcsázta a 112-es segélyhívó számot, amire a vádlott a fejszét elhajította, és távozott az udvarból, cselekménye így kísérleti szakban rekedt, azonban a rendőrök kiérkezéséig a helyszínen maradt.

A bíróság a vádlott bűnösségét ezen ügyektől függetlenül elkövetett csekély mennyiségű kábítószer, fogyasztás céljából tartásával elkövetett kábítószer birtoklásának vétségében is megállapította.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott és a védő elsődlegesen felmentésért, illetve a kiszabott szabadságvesztés enyhítése, továbbá végrehajtásának felfüggesztése érdekében jelentettek be fellebbezést.

(Címlapfotónk illusztráció)

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló