Két évtizede nem sikerül felfesteni egy zebrát Vasszécsenyben, most megoldották okosba'

Figyelemfelkeltő fricska.

Sajátos megoldással rukkolt elő Vasszécseny egy kétévtizedes probléma ideiglenes megoldására: a forgalmas 87-es főúton, az iskola mellett úgy van zebra, hogy nincs kijelölt gyalogátkelőhely – szúrta ki kollégánk, aki egy fotót is megosztott a különleges zebráról.

112Press

És hogy pontosan miről is van szó?

Nos, arról a vasszécsenyi gyalogátkelőhelynek a kálváriájáról, amibe még 2021 februárjában avatta be Vasszécseny két évtizede küzd azért, hogy felfesthessen egy zebrát az aszfaltra 2021. February 07. 07:20 a Nyugat.hu-t az egyik helyi önkormányzati képviselő, Oláh Miklós, aki egyben az Ambrózy-Migazzi István Általános Iskola Szülői Munkaközösségének elnöke is.

Mint mondta, már régóta probléma, hogy hogyan tudnak biztonságosan átkelni az úton a gyerekek az általános iskolánál, zebra ugyanis nincs, a forgalom pedig egyre csak nő. A szülői munkaközösség így el is kezdett aláírást gyűjteni és benyújtottak egy kérelmet a közútkezelőhöz, amit elmondása szerint az önkormányzat korábban „leküzdhetetlen akadályként” kezelt, pedig végül elfogadta a kérelmet a cég.

„A hurrá hangulat hamarosan alább hagyott, mikor a tervező egy előzetes kalkulációban 5 millió forintot számolt ki, majd a testületi ülésen az amúgy évi 400 milliós költségvetésű Vasszécseny testülete nem támogatta a létesítést. 'Majd ha lesz pályázat rá, akkor' címmel csupán a tervezőt bízta meg, és az ő költségeit fizette ki” – írta Oláh Miklós.

Az iskola parkolója, itt szeretnének egy gyalogátkelőhelyet kialakítani.
Google maps

Mi pedig megkerestük Vasszécseny polgármesterét, Zsolnai Zoltánt is, aki azt mondta, ennél bonyolultabb a zebra ügye: már közel két évtizede napirenden van a kialakítása, az önkormányzat többször adott be kérelmet a Közlekedési hatósághoz és a Magyar Közúthoz is, mindhiába.

Egészen 2020 nyaráig, amíg le nem váltották a Magyar Közút vezetőjét, folyamatosan azzal jött a cég, hogy azon a szakaszon nincs meg a jogszabályban előírt minimum 100 fő/óra átkelő gyalogos forgalom ahhoz, hogy gyalogátkelőt alakítsanak ki.

A polgármester azt mondta, ha néhány évvel ezelőtt meglett volna a hozzájárulás, akkor talán még a megvalósítás költsége sem jelentett volna problémát.

Azóta viszont volt egy pandémia, kitört egy háború és az önkormányzatok is anyagi gondokkal küzdenek, így gyanítjuk, továbbra is érvényes a polgármester tavalyi nyilatkozata, miszerint „nem költhet az önkormányzat felelőtlenül milliókat egy zebrára.”

A megbízott tervező ugyanis előzetesen 5 millió forintra becsülte a gyalogátkelőhely kialakítását.

2016-ban telepítettek VÉDA-kaput a problémás útszakaszra.
Google maps

Időközben azért próbálták így-úgy orvosolni a problémát, ha már zebrát nem festhettek fel. 2016-ban telepítettek oda egy állandó traffipaxot, másnéven VÉDA-kaput és kerültek ki sebességkorlátozó, illetve gyerekekre figyelmeztető táblák is, melyek Zsolnai elmondása szerint „jelentősen segítik a közlekedési szabályok betartatását és a biztonságosabb átkelést.”

Na meg most már ott van a zebra is – figyelemfelkeltő fricskaként.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet