A fővárosi kormányhivatal közleményt küldött, amelyből kiderül, hogy munkatársaik rendszeresen ellenőrzik az üzleteket, a gyógyszertárakat és a webáruházakat, ahol próbavásárlásokat is végeznek. - írja a hvg.hu - Eddig, a gyógyszertárak ellenőrzése során kiderült, hogy a nagykereskedők sokszor két-háromszoros áron értékesítik a szájmaszkokat, ezért a patikák is kénytelenek áremelésre. A fogyasztóvédők adatokat gyűjtenek azokról a nagykereskedelmi társaságokról, akik jelentősen túlárazzák termékeiket, és így próbálják eladni a patikáknak a maszkokat, illetve a kézfertőtlenítőket. A fogyasztóvédők kézfertőtlenítőkből és tisztítószerekből is mintákat vesznek, a termékek összetételét vizsgálják, hogy azok valóban elérik-e a kívánt hatást. Közölték, hogy ha jogsértő magatartással találkoznak, eljárást indítanak a vállalkozásokkal szemben.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!