Egy uniós pályázatnak köszönhetően két új, a feladatok ellátásához feltétlenül szükséges, elektromos autót kapott a szombathelyi FÉHE Fogyatékossággal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Közhasznú Nonprofit Kft. és a Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat. A két járművet egy sajtónyilvános esemény keretében adták át csütörtök délután a Történelmi Témaparkban.
Bokányi Adrienn tanácsnok elmondta, a két elektromos autót - egy Volkswagen E-upot, illetve egy Citroen Berlingot - egy régebb óta futó uniós projekt, az Interreg Central Europe keretében szerezték be, amelynek ez az első kézzel fogható eredménye. A két jármű egyébként 13 millió forintba került - fontos tudni, hogy ezek már használt autók, de jó állapotban vannak (a Citroenben például csak 40 ezer kilométer van). A két új autóval a közlekedés zöldítése mellett cél az is, hogy javítsák a dolgozók munkakörülményeit.
Az eseményen Szűcs Gabriella a FÉHE munkatársa kifejtette, több szempontból is jól jött a segítség. Egyrészt azért, mert az ellátott embereket eddig egy régi, nagy szervízigényű autóval hordták, és mivel a kocsi öreg is volt, nagyon sok nap kiesett a javítás miatt. Örömükre szolgál, hogy az új autónak - ami egyébként 2022 óta van forgalomban - gyakorlatilag nincs szervízigénye, így minden nap tudják szállítani óvodába, iskolába, munkahelyre és a FÉHE nappali ellátójába a fogyatékkal élőket. Hozzátette, a jármű mindkét fele tolóajtós, ez a mozgássérülteknek nagy segítséget jelent, másrészt csendes, ami az autizmussal élők miatt fontos, hiszen így a szállítás során nyugalmat, biztonságot éreznek.
Dénes Tímea, a Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ képviselője kifejtette, a szociális munkások dolgát könnyíti meg az új autó. Eddig ugyanis bevett szokás volt, hogy a dolgozók a felkeresett idősekhez saját autóval mentek, ám most a helyzet megváltozik, ugyanis egy fő állandó jelleggel az újonnan beszerzett autóval közlekedik.
A két új autót várhatóan decembertől használja a két szombathelyi szociális szervezet.