Ketamint árult a lovakkal foglalkozó pár

Vádat emeltek ellenük.

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és fegyházbüntetést indítványoz egy szerb-horvát állampolgárságú házaspár ellen, akik - lovakkal foglalkozó legális üzletük mellett - embereknek szánt kábítószerként is árultak ketamint.

A Fővárosi Főügyészség azt közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy a 41 éves férfi lópanziót tartott fenn, és lovakat is versenyeztetett, azonban emellett 2019-től rendszeresen, nagy tételben értékesített ketamint tartalmazó állatgyógyászati készítményeket.

A vádlott tudta, hogy azokat tőle illegális emberi fogyasztásra szánva veszik meg nagybani viszonteladók - tették hozzá.

A férfi Budapesten összeismerkedett egy szintén lóversenyzéssel foglalkozó, azonban emellett kábítószerrel is kereskedő másik férfival, akivel megállapodtak abban, hogy a vádlott továbbadásra rendszeresen ketamint értékesít számára.

A vádlott több száz adag ketamin tartalmú készítményt adott tovább, amelynek a hatóanyagtartalma a jelentős mennyiség alsó határát közel 60-szoros mértékben haladta meg.

A férfi másoknak is értékesített kábítószert, Budapesten, illetve vidéki bevásárlóközpontok parkolójában is - írták.

A férfit a rendőrség azonosította és elfogta, az ügyészség indítványa alapján letartóztatásba is került.

Ezt követően egy korábbi dílertársa a férfi 31 éves feleségét kereste meg, aki addig nem vett részt a törvénytelen üzletben; a nő ráállt arra, hogy ő is adjon el ketamint, azt - elfogásáig - meg is tette 30 ezer euró értékben.

A Fővárosi Főügyészség a vádlottakat jelentős mennyiségű kábítószer kereskedelmének bűntettével vádolta meg vádiratában, velük szemben fegyház- és pénzbüntetést, valamint kiutasítást és több mint 100 millió forintos vagyonelkobzást indítványozott - áll a közleményben.

(via MTI)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet