Ahogy arról lapunk is beszámolt Szombathelyen talán még nem volt annyira látványos sportesemény, mint amilyen a szeptember 21-i ketrecharc-gála lesz August 26. 14:15 , szeptember 21-én egy különleges küzdősport gála színhelye lesz a szombathelyi Schaeffler Aréna.
A 40. Vendetta Fight Nights-ra 12 országból érkeznek a versenyzők, akik a tervek szerint 18 mérkőzésen küzdenek meg egymással, három kategóriában: K1, professzionális MMA és pusztakezes boksz. Kína a legjobb versenyzőit küldi Szombathelyre, de érkezik egy K1 és egy MMA világbajnok is.
Kedden újabb sajtótájékoztatót tartottak a témában, a helyszín ezúttal a szombathelyi Volvo Alpok Autó impozáns Zanati úti szalonja volt.
Farkas Csaba, az eseményt szervező Őrvidék Kulturális és Sport Egyesület elnöke közölte: célegyenesbe érkezett a szervezés, minden jel szerint igencsak izgalmas estének nézünk elébe, jól fogynak a jegyek, ami azt is jelenti, hogy érdemes időben odaérni a helyszínre.
Ezzel kapcsolatban Őze-Guth Szilvia, a rendezvény főszervezője hangsúlyozta: a kapukat délután 15 órakor nyitják meg, maga a verseny 17 órakor, gongütésre kezdődik.
Azt már korábban bejelentették Szombathelyen talán még nem volt annyira látványos sportesemény, mint amilyen a szeptember 21-i ketrecharc-gála lesz August 26. 14:15 , hogy az este sztárfellépője – a sajtótájékoztatón szintén megjelent - Essemm lesz, de az újdonság, hogy a népszerű rapper nem egyedül érkezik. Itt lesz az AK26 is, mi több, egy közös produkcióval is készülnek, ami mindenképpen kuriózumnak számít.
A lelátón - tette hozzá Őze-Guth Szilvia - ott ülnek majd Vas vármegye olimpikonjai, ők is szurkolnak a magyar versenyzőknek.
Őze Balázs, a rendezvény szakmai igazgatója, a Vendetta Fight Nights Hungary társtulajdonosa mellett jelen volt a Vendetta Fight Nights osztrák tulajdonosa, Bülent Saglam is, aki elhozta az öveket is, amiért majd küzdenek a versenyzők.
A mérkőzések szakmai kommentátora ezúttal is Boráros Gábor lesz, aki közölte: biztos benne, hogy izgalmas és jó mérkőzéseket láthat a közönség szeptember 21-én Szombathelyen. Hozzátette: a tervek szerint a későbbi alkalmak egyikén, valószínűleg Győrben, ő is ketrecbe lép majd.
A Volvo Alpok Autó Kft. már ötödik alkalommal támogatja a Vendetta Fight Nights-ot, tudtuk meg. Hazafi László ügyvezető emlékeztetett: a cég hagyományosan támogatja a kosárlabdát, kézilabdát, futsalt és jégkorongot, de már évek óta partnerei a küzdősportoknak is. A 40. Vendetta Fight Nights egyrészt azért öröm számára, mert Szombathelyen zajlik, másrészt mert magyar versenyzőkért lehet szurkolni. A cégvezető bízik abban, hogy sokan eljönnek a látványos eseményre.
A sajtótájékoztatón két sportoló is részt vett.
A K1 övért küzdő Vas Gábor, aki Spanyolországban él, de a felkészülés egy részét, az „utolsó simításokat” már Magyarországon végezte.
Boldog Martin pedig az MMA világbajnoki címért küzd majd. A sportoló dicsérte a korábban már említett répcelaki edzőtábort, ahol nagyon sokrétű edzések zajlottak. Ő maga egy profi fővárosi csapatban is edz, úgy érzi, sokat fejlődött az utóbbi időben. „Hozni fogjuk az övet” – ígérte Boldog, akivel lapunk külön interjút is készített, ami a közeljövőben lesz olvasható.
A sajtótájékoztató egy fontos bejelentéssel ért véget.
Aki szeptember 21-én ünnepli 40. születésnapját, az ingyenes belépőjegy mellé egy ajándékcsomagot is kap. Ehhez nem kell mást tennie, mint magával vinnie a születési dátumát igazoló személyi igazolványát.
A nagyszabású sportverseny egyben jótékonysági célokat is szolgál. A szervezők a Látássérültek Vas Vármegyei Egyesületét támogatják.