Csütörtök este egy Seat hajtott ki egy épület udvaráról Szombathelyen a Sorok utcára, de a sofőr több dologban is hibázott:
Balra kanyarodott először a kapuból ott, ahol záróvonal miatt ezt nem tehette volna meg, majd néhány méterrel arrébb a következő udvarba akart bekanyarodni, szintén a záróvonalon keresztül. A sofőr figyelmetlen is volt, mivel pont egy érkező motor elé kanyarodott. A motoros az első záróvonal átlépésekor még épphogy ki tudta volna kerülni az elé kerülő autót, de aztán a Seat ismét balra kanyarodott, ekkor már ütközött a motorral.
Kétszer is átment a záróvonalon egy autó, mielőtt egy motorral ütközött
Nyugat.hu
Kétszer is átment a záróvonalon egy autó, mielőtt egy motorral ütközött
Nyugat.hu
A balesetben nem sérült meg senki, hogy ki volt a felelős a baleset miatt, azt a rendőrség fogja megállapítani.
Kétszer is átment a záróvonalon egy autó, mielőtt egy motorral ütközött
Nyugat.hu
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!