Kétszer lépett ugyanabba a folyóba

Ez nem az ő napja volt - kétszer fogták el a rendőrök.

Egy 26 éves jászkiséri férfi 2020. augusztus 28-án, a délutáni órákban Jászkíséren, egy lakóház kerítésén átmászott, majd szóváltásba keveredett az udvaron dolgozó férfival, aki egy idő után a fiatalembert kizavarta az udvarról. Az esetet bejelentették a rendőrségre, így a rendőrök rövid időn belül intézkedtek a jogsértővel.

Ruházatának átvizsgálása során egy alufóliába csomagolt kábítószergyanús fehér port találtak, amit a helyszínen lefoglaltak. Ettől a feltételezett elkövető idegessé vált, és a begipszelt kezével a szolgálati gépkocsi motorház tetejére ütött. A férfit a helyszínről előállították a Jászapáti Rendőrőrsre, ahol gyanúsítottként kihallgatták, majd távozott onnan.

Ezzel még nem volt vége az eseményeknek, hiszen még aznap éjjel Jászapátin, ment be egy lakóház udvarára, majd az ott lévő garázsból eltulajdonított egy biciklit. A helyszínen beszerzett adatok, és személyleírás alapján az intézkedő rendőrök a férfi keresésére siettek, aki addigra már Jászkisér irányába hajtott a lopott kerékpárral. A gyanúsítottat elfogták, majd ismét előállították a rendőrősre, ahol a kerékpárt  lefoglalták, majd a sértett részére visszaadták. A Jászberényi Rendőrkapitányságon garázdaság, lopás és más bűncselekmények elkövetése miatt büntető eljárás indult a 26 éves jászkiséri lakos ellen. - írja a police.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek