Nagy bizonyossággal állítható, hogy a húsvéthétfő után néhány napig tartó hidegbetörésnek a kajszibarack és az őszibarack jelentős része áldozatául esett – mondta az InfoRádióban a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke.
Kelemen Péter pontos számokat és arányokat még nem tudott közölni. A szakember szerint a gyümölcsök jövőbeni árával kapcsolatban korai nyilatkozni, mivel azok alakulása nemcsak a magyarországi, hanem az európai terméstől is függ. Ami viszont biztosan látszik, hogy a magyar boltok pultjain egy jó évhez képest kevesebb hazai gyümölcsöt fogunk találni, és több import érkezhet – fogalmazott a FruitVeB alelnöke.
A jelenlegi fagyokban más európai országok is érintettek, ezért nem kizárt a drágulás, de a szezon kezdetéig még 4–6 hét van hátra, akkor látszik majd pontosan, hogy honnan is indulhatnak az árak, és abból lehet majd következtetéseket levonni – tette hozzá Kelemen Péter.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!