A brit sajtóban már javában mennek a találgatások, hogy ki lesz a dicstelen módon távozott
Lemondott Liz Truss, brit miniszterelnök 2022. October 20. 15:03 Liss Truss utódja.
Illetve a találgatásoknál már többről van szó.
A BBC nem hivatalos felmérése szerint a konzervatívok három névben gondolkodnak, és egyben össze is számolták, hogy a párton belül eddig hányan jelezték valamilyen módon a támogatásukat a valószínű jelölteknek:
Ezek szerint:
A számokból látszik, hogy a párt első számú favoritja Sunak, aki Johnson pénzügyminisztere volt, és korábban alulmaradt Truss-szal szemben a jelöltségi vitában, de most újrázhat. A fogadóirodák az ő befutására fizetnek a legkevesebbet.
Johnson le van maradva valamelyest. A közvélemény még el is fogadná visszatérését, de az elemzők szerint a párton belül jelentős az elutasítottsága. Igaz, azt is tudjuk „BoJo”, nagy játékos, így hiba lenne leírni.
Penny Mordaunt-nak kalandos politikai előélete van, amibe nem mennénk most bele. Mindenesetre korábban még védelmi miniszter is volt. Egyedül ő jelentette be hivatalosan, hogy indul a posztért.
Az indulóknak egyébként a konzervatív párton belül száz aláírást kell megszerezniük hétfőig, ami nem lesz egyszerű feladat.
Ha a párt nem tud új miniszterelnököt állítani, akkor parlamenti választások jönnek, amit nagyon szeretnének most elkerülni.