Paksnál például mindössze körülbelül 70 centiméterrel áll a Duna vízszintje a valaha mért legkisebb vízállás felett, ez pedig az atomerőmű életére is kihat – írja a Portfolio.
A lap megkereste az erőművet, ahol azt a választ kapta: négy fokozatú intézkedési tervvel rendelkeznek arra az esetre, ha alacsony a Duna vízállása.
Jelenleg azonban még csak az első fokozat szintjét érték el, amely az előírt előkészítő műszaki intézkedések végrehajtásán kívül, az erőmű működésére nincs hatással, az energiatermelést nem befolyásolja.
Ugyanakkor a portál szerint a folyó felmelegedése már hat az energiatermelésre, ugyanis – a létesítmény önfogyasztását levonva – több tíz megawattal kisebb teljesítmény volt tapasztalható az atomerőmű honlapján közölt információkhoz képest.
A Portfolio szerint mivel egyéb okok kizárhatók, a termelés csökkenését feltehetően a vízhőmérséklet emelkedése, illetve az atomerőmű kondenzátorainak romló hatásfoka idézhette elő.