Már olyan nagy a fővárosi és a Pest megyei kórházak belgyógyászatainak leterheltsége, hogy az országos tiszti főorvos felfüggesztette a területi ellátási kötelezettséget, tehát a mentősöknek oda kell vinniük a beteget, ahol éppen van hely, írta meg a Népszava egy hozzájuk került dokumentum alapján.
Keddtől az intézkedés visszavonásáig 15 intézmény köteles fogadni a fővárosi és a Pest-megyei belgyógyászati betegeket, a szabad kórházi ágyak megtalálása pedig a mentősök feladata lesz. A belgyógyászati osztályok túltelítettségének az oka, hogy az osztályok nagy részét COVID-osztályokká alakították át, így sokkal kevesebb hely jut az olyan betegeknek, akik más belgyógyászati panasszal érkeznek.
„Nem történik egyéb, mint amit napok óta tudunk, hogy a helyhiány miatt összevissza küldözgetik a betegeket, mert vagy nincs hely, vagy nem az intézmény körzetéhez tartozó területen él az illető. Most ezt „hidalja át” a tiszti főorvos utasítása azzal, hogy felfüggesztette a területi ellátást” - nyilatkozta a Népszavának a korábbi tiszti főorvos, Falus Ferenc.