Valahogy manapság egyre jobban kívánja az ember a kézműves söröket, speciális ízük és megjelenésük sok sörbarátot vonz. A szűretlen sörben visszamaradt élesztődarabok olyan speciális ízt adnak, enyhén olajos, kicsit gyümölcsös beütéssel, hogy ahhoz a nagy sőrfőzdék termékeit nem lehet hasonlítani.
Budapesten sok helyen lehet belefutni a kézműves sörökre szakosodott helyekbe, Szombathelyen inkább csak a karnevál alatt jellemző felbukkanásuk. A fővárosban mondhatni egyfajta sörforradalom zajlik e téren, ha máshol nem, a romkocsmákban biztosan. Kicsit kutakodtunk és láss csodát hol találunk kézműves söröket Szombathelyen? Természetesen a Sörpatikában, és nem is kis választékban!
A Sörpatika szeret a vendégek kedvében járni, először bevezették a Boldog órák akciót, ami minden héten hétfőtől csütörtökig tart, 17 és 19 óra közt egyet fizet kettőt kap akció van, kizárólag a csapolt sörökre. Most pedig azzal kapcsolódtak be a “sörforradalomba”, hogy a már amúgy is jelentős kínálatukat (négyféle csapolt sör, körülbelül 50-60 féle üveges sör) kibővítették magyar és belga kézműves sörökkel is. A magyar és a belga sörfőzési technológia teljesen más, de hozzá kell tenni, hogy a magyar egészen különleges, egyre többen éreznek rá sajátos ízére. Ahogy mi is.
A magyar kézműves sörök különlegessége
A Fóti Kézműves Sörfőzde az egyik legismertebb az országban, köszönhetően a Keserű Méz fantázianevű lager sörének, amely sörösen kesernyés, de mégis érződik benne valahol egy kis édes is, konkrétan ízlelőbimbóink nem tudták hirtelen eldönteni, hogy akkor most jön-e vagy sem a mézédesség, s ezt még egy enyhe citrus is bolondítja. Méltán lett az egyik legismertebb kézműves sör, javasoljuk, hogy kóstolják meg, a többit pedig már lerendezik az ízlelőbimbók a kortyok közben.
No igen, majdnem kértük a megszokott kedvencünket, a sör mellé passzoló grillezett osztrák finomságot, a käsekrainert (sajtos kolbász), amikor ajánlották nekünk a helyben sült péksüteménnyel, mangalicakolbásszal és kézműves sajttal készített szendvicset. A fentebbi fotó minden elmond, legszívesebben ezt kérném minden nap menüben.
A Keserű méz mellett persze akad még pár fóti finomság, a keserül Pils (pils típusú lager, 4,7%), vagy a tavaszváró friss Zwickl (premium lager 5,75%), a télies fűszerezésű Winternacht (félbarna, 6%), az erős Barcagi Duplabak (bak, 8%) és a Hammurapi (félbarna hopláger, 9,7%). Mindegyik csatos üvegben érkezik, van köztük kétliteres kiszerelésű is, amit nem csak nagyobb társaságok kérhetnek ki egy asztalhoz, hanem akár elvitelre, ajándékba is jó.
A Sörpatikában a győrzámolyi Bors Serfőzde négyféle sörét kóstolhatjuk meg, az Anonymust (ipa jellegű, 6%), a Sherwoodot (ale, amely végül stoutként vált elfogadottá, 6,5%), Little John Reloadedet (ale, 5,5%) Tuck barát. Majdnem az egész Robin Hood csapatot felvonultatva sörözhetünk a cimborákkal. A Bors Serfőzde termékeit egyébként már 2013 nyara óta lehet kérni a Sörpatikában, hamar meg is szerették a kézműves sörök ízére vágyó vendégek.
A belga vonal
Belgium ahhoz képest milyen kicsi, a legtöbb fajta sört ők főzik. Különféle gyümölcsös kézműves sörök közül lehet válogatni (málnás, meggyes, feketeribizlis), de óriásit ütött a banános búzasör is, ami nem hasonlítható egyik ismert banános ízesítésű sörhöz sem, érdemes megkóstolni. Persze ismertebb sörök is helyet kapnak a felsorolásban, mint a Delirium Tremens, a mézes Barbar sör - minél többször írjuk e cikk szövegében a sör szót, annál inkább sejlik egy esti sörözés a láthatáron.
A legerősebb a kínálatban az Arany Sárkány (Gulden Draak) 10,5 százalékos alkoholtartalommal, de még ennek is finom, testes söríze van, nem nyomja el az alkoholfok, kevés ennyire erős tartja meg a karakteres aromákat az alkohollal szemben. Vagy ott van a Kwak, amihez olyan pohár jár, amit nem lehet letenni, mert gömbölyű az alja, így folyamatosan fognia és inni kell a vendégnek. Több sör ismerős is volt a vendégeknek és örültek, hogy itt is összefutni velük.
Akad még egy holland különlegesség is a sorban, a trapista sör, no nem sajtból készült! Egy holland kolostorban kezdték ezt régen főzni, a receptet megtartva készítik ma is, egyébként a világon jelenleg csak hat helyen készítenek ilyen sört. A Sörpatikában a háromszor szűrt La Trappe kapható.
Nem is ragoznánk tovább a kínálatot, kóstolják meg a kézműves söröket, legfőképp a magyar készítésüket, igyanak egy Delirium Tremenst, kapjanak fel egy Keserű mézet és győzzék le a Sherwoodi erdőben az Arany sárkányt!