Ma a reggeli, délelőtti óráktól kezdve az ország nagy részén zivatarok kialakulására készülhetünk, kisebb számban és eséllyel a Dunántúl nyugati felén - hívta fel a figyelmet az Országos Meteorológiai Szolgálat. A zivatarokat elsősorban felhőszakadás kíséri, és rövid idő alatt jellemzően 30-50 mm csapadék hulhat, de a délkeleti országrészben helyenként ennél több, 50 mm-t meghaladó mennyiség is számítani lehet. Emellett kisebb eséllyel 60-70 km/h feletti szél, illetve jégeső is társulhat a zivatarokhoz - tették hozzá.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között alakul. Késő estére 16 és 20 fok közé hűlhet le a levegő.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!