Kiderült, miért indult el a balatoni komp, miközben autók hajtottak le róla

Hétfő délután történt az eset, egy kisteherautó eleje össze is tört.

A hajó személyzete szakszerűen végezte a hajó kikötését, azonban kisebb műszaki probléma történt, a kötélrögzítőben meglazult a kötélzet, ami miatt a hajó kis mértékben eltávolodott a parttól Épp hajtottak le az autók az új balatoni kompról, amikor az elindult 2024. July 15. 21:10 - közölte a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART).

Hétfő délután a Tihany–Szántód vonalon közlekedő új szuperkomp a kikötés után 20 autó már lehajtott a fedélzetről, amikor a komp távolodni kezdett a parttól. Pedig ekkor egy kisbusz éppen hajtott volna le a hajóról, csakhogy a lehajtó már nem volt a helyén.

A BAHART közölte, hogy személyi sérülés nem történt, két gépkocsiban keletkezett kisebb anyagi kár, amelyek kártalanítását elindították.

A 45 méter hosszú és 11 méter széles kompokat március 28-án avatták. Ezek a BAHART eddigi legnagyobb utas- és járműbefogadó képességgel rendelkező hajói, amelyek 120 utast, 24 gépjárművet és 30 kerékpárt képesek egy időben szállítani.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló