A kormány azonnali bértámogatási és adóügyi segítségről döntött azon ágazatok esetében, amelyeket a november 11-től elrendelt kijárási tilalom és egyéb korlátozások súlyosan érintenek. A vendéglátás, szabadidő-ágazatba tartozó vállalkozások novemberben mentesülnek a foglalkoztatási terhek megfizetése alól.
Az érintett vállalkozásoknak nem kell megfizetniük a novemberi szociális hozzájárulási adót, szakképzési hozzájárulást és a rehabilitációs hozzájárulás arányos összegét. A novemberre vonatkozó rehabilitációs hozzájárulás mentesség az éves adóbevallásban érvényesíthető.
A kedvezményt azok a vállalkozások vehetik igénybe, amelyeknek 2020. május 10. és november 10. közötti bevételének legalább a 30 százaléka a (veszélyhelyzet ideje alatt egyes gazdaságvédelmi intézkedésekről szóló 485/2020. kormányrendeletben felsorolt) vendéglátás, szabadidő tevékenységből származott. Másrészt a veszélyhelyzet ellenére az állami adóügyi segítségnek köszönhetően nem bocsájtja el alkalmazottját a cég, harmadrészt a munkavállalója novemberi bérét is kifizeti.
A novemberről szóló bevallást, december 12-ig kell elküldeni, és az adót is addig az időpontig kell megfizetni. A kedvezmény igénybevételéhez nincs szükség külön kérelem, vagy nyilatkozat benyújtására, az érintetteknek elegendő lesz a havi adó- és járulékbevallásukban az erre a célra kialakított mezőket egyszerűen bejelölniük.
MTI
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!