Kiderült végre, mire készül Gyurcsány Ferenc

A DK elnöke hónapok óta minden bejegyzést szignóz, most bejelentette, mit takar a nagy készülődés a párt háza táján.

„Készülünk!” – hónapok óta minden bejegyzését így írja alá Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke. A folyamatos lebegtetés után most kiderült a Blikk szerint, hogy a párt ősszel nagyobb megmozdulások szervezésébe kezd.

„Szeptember első hétvégéjén megmozdul a DK közössége. Az ország 70 városában hívunk benneteket találkozásra. Főzünk, játszunk, beszélgetünk. Együtt leszünk. Ez lesz a DK szeptemberiálisa”, – írta Gyurcsány a Facebookon.

A bulvárlap által megkérdezett politikai szakértő szerint ez egyben azt is jelenti, hogy a rendezvénysorozat előtti posztok jól kidolgozott kommunikációs stratégia részeként a „várakozásmenedzsmentet” szolgálták.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet