A gumilövedékes fegyverek a boltokból és gyártóktól is teljesen kifogytak – írja az RTL Híradóra hivatkozva a hvg.hu – Erről számolt be kereskedőkre hivatkozva az egyik fegyverekkel foglalkozó szaklap főszerkesztője. Azt mondta, mindent elhordanak, ami önvédelemre alkalmas és engedély nélkül megvásárolható. Sokan attól tartanak ugyanis, hogy a járványveszély miatt megnő a fosztogatás és a bűnözés veszélye, ezért a fegyverboltok forgalma a többszörösére nőtt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!