Kigyulladt egy társasházi lakás Budapesten, egy ember meghalt

A lakásban hárman éltek, ketten ki tudtak menekülni.

Hétfő délután érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint Budapest tizennyolcadik kerületében, a Szent Lőrinc-telepen füstöl egy ötszintes társasház - közölte a Katasztrófavédelem.

Az Igaz utcai épület egyik ötven négyzetméteres földszinti lakásának tizenkét négyzetméteres hálószobája égett teljes terjedelmében. A lakásban hárman éltek, ketten ki tudtak menekülni, a harmadik lakót a tűzoltók eszméletlen állapotban vitték ki az égő szobából. A középkorú férfi életét már nem lehetett megmenteni. Négy ember szenvedett füstmérgezést. A tűzoltók öt perc alatt eloltották a lángokat, megakadályozva, hogy a társasház többi lakására is átterjedjen a tűz. Az eset körülményeit tűzvizsgálat fogja feltárni.

A nagyobb tüzek néhány ezer forintért megvásárolható füstérzékelővel megelőzhetőek, hiszen a plafonra szerelt füstérzékelő a tűz keletkezésekor azonnal jelez. Ilyenkor még van idő a kezdeti stádiumban lévő tüzet eloltani, vagy kimenekülni, és a 112-es segélyhívószámot tárcsázni - tette hozzá a Katasztrófavédelem.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló