Kigyulladt a tetőszerkezete, teljesen lakhatatlanná vált egy tizenkét lakásos sorház Keszthelyen – tájékoztatta a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője kedden az MTI-t.
Bangó Szilárd elmondta: kedd délelőtt gyulladt ki a tetőzete a tűzoltóság épületétől alig néhány méterre lévő, 80 méter hosszú sorháznak. A tűzoltók percek alatt a helyszínen voltak, de a teljes hosszában lángoló épület oltásához három másik városból is érkezett segítség.
Az épületet öt ember hagyta el, egy hatodikat a tűzoltók hoztak ki, majd adtak át a mentőknek.
A tüzet délre sikerült megfékezni, a keletkezési okát még vizsgálják. A 12 lakásos épület – amelyből nyolcban éltek – lakhatatlanná vált, ugyanis a tűz miatt a födém is beszakadt.
A megyei napilap arról írt, hogy a város polgármestere és jegyzője is a helyszínen volt, az önkormányzat pedig azt ígéri, segít azoknak, akiknek átmeneti elhelyezésre van szüksége. Emellett felvették velük a kapcsolatot is, hogy felmérjék az igényeket, hogy mi mindenre van még szükségük.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!