Alpolgármesteri drogügy: kihallgatták Lazáryt

A Blikk úgy tudja, hogy a rendőrség már kihallgatta a fideszes politikust, Lazáry Viktort a tavaly kirobbant üggyel kapcsolatban.

Nem gyanúsítottként, hanem vélhetően tanúként hallgatta ki a rendőrség Lazáry Viktort, Szombathely alpolgármesterét - tudta meg a Blikk. A lap szerint Lazáry tavaly december második felében, ügyvédje kíséretében járt az Nemzeti Nyomozó Irodánál. A Blikk úgy véli, hogy az a tény, miszerint a nyomozók hónapokkal a nyomozás megindítása és az azóta tartó adatgyűjtés után beidézték a fideszes politikust, azt jelenti, hogy ők is azt feltételezik, nem hamisított felvételről van szó.

VB

A lap megkérdezte az NNI-t is a beidézett fideszes politikus kapcsán, ám a nyomozó iroda csak azt erősítette meg, hogy egyelőre ismeretlen tettes ellen folyik az eljárás. A lapnak a szombathelyi MSZP-frakció vezetője, Czeglédy Csaba erősítette meg, hogy Lazáryt kihallgatta a rendőrség. Elmondta, hogy már őt is kikérdezte a rendőrség, de véleménye szerint a nyomozók elsősorban a kábítószer terjesztői és a külföldi beszállítók után kutatnak.

A Blikk úgy tudja, hogy eddig legalább két hölgyet hallgattak ki, valamint beidézték az említett hajó kapitányát is már. Több más személyt idéztek már Szombathelyről, de a városban is rendszeresen megjelennek az NNI drogfelderítő nyomozói.

Lazáry nem akarta kommentálni a lap értesüléseit.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Prostikkal, drogokkal lazultak a szombathelyi fideszesek?

Mindehhez a szervezett szombathelyi alvilág segítette hozzá őket – jelentette ki Czeglédy Csaba.

Még két szombathelyi politikus lehet érintett a drogügyben

A droggyanúba keveredett szombathelyi Lazáryn túl még két kormánypárti önkormányzati képviselőről vannak terhelő adatok - mondta Czeglédy a Blikknek.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet