Az országos tiszti-főorvos a budapesti Dél-pesti Centrum kórház Szent László telephelye mellett a miskolci megyei kórház Semmelweis tagkórházában, Szekszárdon, Ajkán és Kiskunhalason jelölt ki négy járványkórházat — tudta meg a Népszava. A lap szerint a mentőknek az intézmények környékén élőket már keddtől ide kell szállítaniuk. Kiskunhalason pedig elkezdték építeni a mintegy 150 ember befogadására alkalmas konténerkórházat is. Hétfőn derült ki, hogy koronavírusos járványkórházzá alakítják Csányi Sándor magánklinikáját, a Budapesti Egészségközpontot. A Népszavának Varga Péter Pál, az intézmény tulajdonos igazgató főorvosa nem tudta megmondani, hogy pontosan milyen közszolgálati feladatokat kaphat az intézmény- Mint mondta: erről az operatív törzs és az országos tisztifőorvos dönt. Utóbbi munkatársai hétfőn délelőtt már felmérték az intézmény lehetőségeit, szakmai portfólióját.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!