Kilenc helyen bontották fel a járdákat Szombathelyen nemrég, pedig azt ígérték, hogy erre az évre befejezték

A Pelikán park, a Király utca és a 11-es huszár út környékén folytatódik az optikai kábelek cseréje.

Fellélegezhetnek a szombathelyi járdák, az idén már nem bontanak fel többet - írtuk július közepén Fellélegezhetnek a szombathelyi járdák, az idén már nem bontanak fel többet July 14. 13:41 . A Telekom által megbízott kivitelező márciusban kezdte meg Két nap alatt szedték darabokra és rakták össze a munkások az utcánkat March 03. 13:12 az optikai kábeles internethálózatának kiépítését Szombathelyen, és eredetileg úgy volt, hogy az augusztus közepén érkező Savaria karneválra a belvárosban be is fejezik a munkát. És hogy az idén már nem is folytatják a vezetékcserét.

Király utca távközlési kábel
A képre kattintva galéria nyílik
Mészáros D. Zsolt

Ebből annyi valóban teljesült, hogy a karneváli területen nem maradt felbontott járda, de arrébb azért igen, például a Wesselényi utcában, a Semmelweis és a Szelestei közti szakaszon.

Honvéd
A képre kattintva galéria nyílik
Mészáros D. Zsolt

A közelmúltban viszont újabb járdafelbontások jöttek szembe velünk, például a Király utcában, a 18-as honvéd utcában, a Mártírok terén. A munkát a Telekom rendeli meg és alvállalkozók végzik, az önkormányzatnak csupán annyi szerepe van, hogy kiadja a bontási engedélyeket, majd a munka befejezésével átveszi az újraaszfaltozott járdákat.

Honvéd
A képre kattintva galéria nyílik
Mészáros D. Zsolt

Ezért megkérdeztük a városházát, melyik területekre adtak ki bontási engedélyt. Mint írták, a megrendelő Telekom augusztus közepén a folytatás mellett döntött, és ezért indultak újra a járdafelbontások, először a 18-as honvéd utcában.

Közölték, hogy jelenleg melyik utcákban folynak munkák. Ezekben:

  • Horváth Boldizsár körút,
  • 11-es huszár út,
  • Késmárk utca,
  • Hadnagy utca,
  • Kiss János utca,
  • Eszterházy Antal utca,
  • Király utca és a
  • Mártírok tere.
  • Az optikai kábeles bővítés július közepéig ezeket az utcákat érintette:

  • Thököly Imre utca,
  • Zrínyi Miklós utca,
  • Aréna utca,
  • Mátyás király utca,
  • Légszeszgyár utca,
  • Rákóczi Ferenc utca,
  • Uránia udvar,
  • Mediterrán udvar,
  • Kisfaludy Sándor utca,
  • Vörösmarty Mihály utca,
  • Széll Kálmán utca,
  • Szelestey László utca.

  • Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet