Ma 62 éves a 80-as évek szexszimbóluma, Kim Basinger

Még mindig az a bombázó, aki volt.

Kim Basinger amerikai filmszínésznőt a

Junior Miss

versenyek többszörös győzteseként fedezte fel egy modellügynökség. A 70-es évek elején tucatnyi magazin címlapjáról mosolygott és többszáz hirdetésben jelent meg. Az amerikaiak sokáig csak egy samponreklám arcaként ismerték.

Filmkarrierje 1976-ban A

Charlie's Angels

sorozatban játszott epizódszerepeivel kezdődött majd az 1983-as

Soha ne mondd, hogy soha

-val folytatódott, amelyben ő alakította a Bond-lányt Sean Connery oldalán.

Így lett a Playboy címlaplánya és saját bevallása szerint ennek köszönhette hogy játszhatott Robert Redford baseballos filmjében,

Az őstehetség

-ben. 1986-ban került a mozikba az erotikától túlfűtött

9 és ½ hét

, amelyben Mickey Rourke-val őrülten intenzív kapcsolatba bonyolódnak és a legkülönfélébb módokon, helyeken szexeltek.

9 és ½ hét-ben Mickey Rourke mellett

Egyre több szexszimbólumnak járó szerepet kapott. 1994-ben hozzáment Alec Baldwinhoz, akivel a

The Marrying Man

-ben ismerkedett össze. 1995-ben megszületett első gyermekük, aki miatt Basinger néhány évre visszavonult a filmezéstől, viszont továbbra is aktívan harcolt az állatok jogaiért a PETA szervezetben.

Alec Baldwinnal

A filméletbe az

L.A. Confidential

Oscar-díjas alakítással tért vissza. A siker után a

Mobil

, az

Informátorok

, a

Charlie St Cloud élete és halála

és a

Kiütés

című nem csak a szexre építő opusokban szerepelt. Kimben van egyfajta törékeny érzékenység, ami nagyon

bejön

a közönségnek és eközben ahogy legutóbb a

The Impossible Dream

-ben láthattuk, a ma 62 éves színésznő még mindig az a bombázó, aki volt.

Feiszt György blogbejegyzése alapján.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű