Észak-Koreában az orrkarika sem engedélyezett.
Egy kiszivárgott jelentés szerint Kim Dzsong Un, Észak-Korea diktátora betiltotta a szűk farmernadrágokat és több “focistafrizurát” is – írta meg a New York Post nyomán a hvg.hu.
A portál szerint Észak-Koreában az orr- és ajakpiercingek is tiltólistán vannak, de azt nem tudni, hogy a test más részein elhelyezett kiegészítők engedélyezettek-e.
A diktatórikus rezsim állítólag azért döntött a tiltás mellett, mert attól tartanak, hogy az észak-koreai fiatalokat megrészegítené a “dekadens, egzotikus” viselet, ami végső soron Kim hatalmának elvesztéséhez vezethet.
Észak-Korea disszidált lakói közül többen a külföldi filmek és tévéműsorok, illetve zenék hatására távoztak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.