Összesen 149 milliárd eurós számlát állított ki a Bild német bulvárlap Kínának. A lap szerint ekkora veszteség érte Németországot márciusban és áprilisban, a GDP 4,2 százalékát bukta az ország a járványon. A lap a károkozásért Kínát okolja, amiért nem akadályozta meg a járvány elszabadulását, amikor a fertőzések még csak Vuhan városában terjedtek – írja a hvg.hu - A berlini kínai nagykövetség azonnal tiltakozását fejezte ki, xenofóbiának és Kína-ellenesnek nevezve a bulvárlap felvetését.
A Deutsche Welle megkérdezte a Bild főszerkesztőjét, miért gondolja, hogy Kína felelős a járvány világméretűvé válása miatt. Julian Reichelt szerint Kína nem felügyelte és ellenőrizte megfelelően saját élőállatpiacait, később pedig nem informálta a világot a járvány súlyosbodásáról, míg aztán késő lett. Reichelt szerint Kína egyébként nem fog fizetni, „ahogy nem fizettek soha semmiért”, ettől függetlenül szerinte fontos kijelenti, ki a felelős a kialakult helyzetért, amely gazdasági válsággá fajult.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!