Bár egyelőre még éppen csak, hogy ismerkedünk az 5G-s hálózatokkal, Kínában jóval előrébb tekintenek ennél. A távol-keleti országban már 2018-ban is a telekommunikáció következő mérföldkövén, a 6G-n dolgoztak, és a Huawei is ezen töri a fejét egy ideje. A GizChina már hetekkel ezelőtt is arról írt, hogy a kínai Információs és Technológiai Minisztériumban hónapok óta zajlanak az előkészítő munkálatok, és a projekten dolgozó szakértők úgy vélik, az 5G csigalassúságúnak fog tűnni a 6G-hez képest.
Egyes szakértők úgy vélik, az újgenerációs mobilhálózat elméleti adatátviteli sebessége 8000x lesz gyorsabb az 5G-nél, azaz megközelítheti az 1 TB/s-ot. Ilyen interneten egyetlen másodperc alatt nagyjából 40-50 darab 4K felbontású filmet lehetne letölteni – aminek persze semmi értelme nem lenne, de arra jó a példa, hogy érzékeltesse, micsoda sebességről van szó. Hogy mikorra lesz kész a technológia, egyelőre nem tudni, de érdemes szem előtt tartani, hogy az 5G fejlesztésének 2008-ban kezdtek neki komolyabban, most pedig 2020-at írunk, és még mindig csak a hálózat beindításánál tartunk. - írja a hvg.hu.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!