A tök szimbólummal,ami az elmúlt 15 évben igazi jelképpé vált, a kötetlen időbeosztású órarenddel és az egyéni haladási ütemmel szélsebesen száguldanak tanulóik céljaik elérése felé.
Már egy egész hét eltelt a 2016-os évből ám még mindig január van, amikor a nyelviskolában záporoznak a sikeres tesztet és a decemberi 90%-os sikeres nyelvvizsgás teljesítmény után most újult erővel készülnek a februári megmérettetésre.
A nyelvvizsga garancia egy sarkalatos pont a Smile Nyelviskola életében, hisz ezzel a lehetőséggel minden olyan tanulni vágyónak lehetősége van sikeres nyelvvizsgát tenni, akinek esetleg korábban már voltak kudarcélményei ezen a téren.
Nagy Mariann, a Smile Nyelviskola alapítója elmondta, hogy természetesen előfordul olyan is, hogy valaki nagyon izgul, vagy éppen olyan helyzet adódik, amikor nem sikerül elsőre a nyelvvizsgája (bár a decemberi adatok alapján ez mindösszesen 10 százalék), nekik is lehetőségük van a nyelvvizsga garanciával sikeres vizsgát tenni.
Erre a felkészítést már díjmentesen vállalják a Smile-ban. A kérdésre, hogy miért, talán elmondhatjuk, hogy ezt csak és kizárólag akkor tudja megtenni egy nyelviskola, ha valóban olyan magas szintű a felkészítés, amellyel igazi tudást kapnak a tanulók. Azt is megtudtuk, hogy épp most folyik még a maradék helyek lefoglalása január második felére.
Kiket várnak most a Smile-ban? Kérdésünkre megtudtunk, hogy azokat a tanulókat, akiknek még az idei évben, akár már áprilisban szükségük van egy nyelvvizsgára. Akár a továbbtanuláshoz, akár a diploma megszerzéséhez.
Ezen kívül azokat a nyelvtanulókat, akik idén eldöntötték, hogy szeretnének külföldön dolgozni, de a szükséges nyelvtudás még nem áll rendelkezésükre. Nekik érdemes még januárban belevágni.
Mind a nyelvvizsgázóknak mind a külföldi munkát vállaló tanulóiknak januárban extra meglepetéssel készülnek a Smile-osok, hogy 2016 minden tudatos és céljukat elérni vágyó diáknak vagy felnőttnek egy igazán sikeres év legyen.
Ahol lehet jelentkezni (érdemes még ezen a héten):
+36-94/501-762
smilenyelviskola.hu
facebook.com/smilenyelviskola.hu
Sok sikert kívánnak a smile-osok immár a 16. évben minden Vas megyei nyelvtanulónak céljuk eléréséhez!