Kiraboltak egy szír férfit Szegeden

A gyanúsítottak közül hárman rendőrnek próbálták kiadni magukat.

Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte, a nyomozás jelenlegi adatai szerint K. Antal és P. József június 28-án éjszaka megegyezett egy szír állampolgárral Szegeden, a Kolozsvári téren abban, hogy Budapestre viszik őt. Tankolásra előlegként 200 eurót kértek, egyikük elhajtott a helyszínről, és nem is tért vissza. Az 52 éves K. Antallal szemben csalás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás, mivel a rendelkezésre álló adatok alapján nem állt szándékában Budapestre vinni a szír férfit, tőle csak pénzt akart kicsalni.

A helyszínen maradó P. Józsefhez még csatlakozott három társa, körbefogták a szír férfit. P. József újonnan érkezett társai magukat rendőrnek adták ki, de mivel ezt a szír férfi nem hitte el, lefogták, és elvették a táskáját, mobiltelefonját és készpénzét, majd elmenekültek – tudatta az őrnagy.

A rendőrök a feltételezett elkövetők közül hármat elfogtak, negyedik társukat még keresik.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló