(Cseszkó) Király Tamás is ott volt a találkozón, ahol a Mediaworks ex-vezetője átvette az erdélyi fideszes média irányítását

Budapestről érkezik a kézi vezérlés.

Október közepén váratlanul lemondott az Erdélyi Médiatér Egyesület vezetője, a szervezet élére pedig még aznap kinevezték Toót-Holló Tamást, a Mediaworks korábbi elnökét és a Magyar Nemzeti Médiaszövetség jelenlegi vezetőjét. Az egyesület a romániai magyar sajtó egyik legnagyobb szereplője, amely az elmúlt években legalább 11 milliárd forintnyi magyar közpénzből építette fel médiaportfólióját.

A Transtelex szerint Toót-Holló kinevezése a magyar kormány kommunikációs stratégiájának része: cél a határon túli sajtó „kampányüzemmódba” kapcsolása a 2026-os választások közeledtével. A Magyar Hang információi alapján ezzel a lépéssel a budapesti döntéshozók szorosabb ellenőrzés alá vonják az egyesülethez tartozó portálokat, rádiókat és tévécsatornákat is. Mindez összefügghet azzal, hogy a közösségi médiában nehezebbé vált politikai hirdetések miatt ismét felértékelődhetnek a hagyományos médiumok.

A lap szerint Toót-Holló kinevezése közvetlenül az előtt történt, hogy október 11-én a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő balatonalmádi hotelben megtartották a IV. Kárpát-medencei Magyar Médiatalálkozót, amelyet a Nemzetpolitikai Államtitkárság szervezett. Az eseményen a külhoni kormánypárti sajtó munkatársai mellett részt vett Deák Dániel politikai influenszer, valamint Király Tamás (korábban Cseszkó Tamás), szombathelyi újságíró, az Ultrahang YouTube-csatorna vezetője is.

Nemrég írtunk róla, hogy a szombathelyi születésű Cs. Király Tamás valószínűleg egyszerre érte el karrierje csúcs- és mélypontját is. A többnyire orosz propagandát terjesztő Ultrahang YouTube csatorna alapítóját maga Szijjártó Péter protezsálta be Szergej Lavrovhoz egy interjúra. A baj csak az, hogy a beszélgetés Az orosz külügyminiszter és a szombathelyi riporter kölcsönösen megdicsérték egymás cipőjét, de szóba került 1956 is 2025. October 26. 15:20 értelemszerűen nem magyarul, hanem angolul zajlott, amelyet Cs. Király látványosan nem beszél.

Cs. Király Tamás kalandos pályafutását ebben a cikkünkben mutattuk be Akkoriban én voltam a gazdája - írta Szombathely volt fideszes alpolgármestere az Orbán Viktor-interjút készítő Király Tamásról 2025. July 22. 12:19 , nemrég pedig a podcast-adásunk vendége volt:

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet