Jogászként dolgozott, februárban küldték el a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatalból a posta- és virágboltrablót az RTL Híradója szerint. Az 51 éves férfi, akinek korábbi válása miatt az RTL információi szerint "félresiklott az élete", a gyanú szerint múlt héten próbált kirabolni fegyverrel egy postát, majd egy virágboltot Szegeden, hétfőn letartóztatták, ha bűnösnek ítélik, akár 15 évre is börtönbe kerülhet.
A híradó riportjából a csütörtöki sikertelen postarablás részletei is kiderültek: a férfi dél körül maszkot viselve ment be a postára, ahol ekkor hárman dolgoztak, a fegyverét az egyik alkalmazottra fogta és pénzt követelt tőle, a másik két ott dolgozó a hátsó ajtón keresztül menekült ki az utcára, ott kértek segítséget a járókelőktől, a rabló ettől leblokkolt, ennek köszönhetően az az alkalmazott is ki tudott menekülni, akire eredetileg ráfogta a fegyvert, a rabló végül biciklivel menekült el a helyszínről.
A posta sikertelen kirablási kísérlete után a férfi szombat délután besétált egy szegedi virágboltba, ott is előrántotta a fegyverét. Pénzt követelt az eladótól, majd miután kapott 5 ezer forintot, elmenekült a helyszínről. - írja az Index.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!