A Kőszegi Járási Ügyészség rongálás vétsége és garázdaság vétsége miatt emelt vádat azzal a nővel szemben, aki a vádirat szerint 2025 szeptemberében Kőszegen – miután elbocsátották a munkahelyéről – két hét alatt kétszer is bedobta azon üzlet bejárati ajtajának, illetve a kirakatának üvegét, ahol korábban dolgozott, és a bűncselekménnyel közel 350 ezer Ft kárt okozott a volt munkahelyének - írja közleményében a Vas Vármegyei Főügyészség.
A vádlott kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsen.
A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Kőszegi Járásbíróság fog dönteni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!