Kisiklott a Vácról Balassagyarmatra tartó vonat több kocsija egy kanyarban - közölte a Mávinform.
A menetrend szerint 7:38-kor induló vonat Magyarkút megállóhelynél siklott ki, a balesetben két MÁV-alkalmazott könnyebb sérülést szenvedett. A kisiklás oka egyelőre ismeretlen.
Az S750-es vonatok a baleset miatt csak Szokolya és Diósjenő, valamint Balassagyarmat között közlekednek. Vác és Berkenye között kerülővel pótlóbuszok járnak, Szokolya és Kismaros, illetve Vác között pedig csak Volánnal lehet utazni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!